top of page
Painting Blog Banner_edited.jpg

ÍGY ÁLLÍTUNK MI

Ha szívesen eljönnél hozzánk családállításra, biztosan szeretnéd tudni, hogy mire számíthatsz, igaz? Összegyűjtöttük neked dióhéjban a szükséges tudnivalókat.

       

        CÍMSZAVAKBAN

Mi szeretettel, az állításra felkészülten várunk.
Egy finom, meleg, mézes tea mellett megkérünk, hogy mondd el  címszavakban, hogy milyen téma nyomaszt leginkább. Minél konkrétabb a megfogalm
azásod, annál jobb.


Például: ”Bármikor, amikor egy nagyobb összeghez jutok, hirtelen tönkremegy  valami a lakásomban, és így elúszik a pénz.”
Vagy: ”Teljesen elhidegültünk egymástól a társammal, mintha idegenek lennénk.” Vagy: “Folyamatosan rettegek, szorongok minden ok nélkül.”

       

        IZOMTESZTELÉS

 

Ezt követően a kineziológiából ismert izomteszteléssel kiderítjük, hogy melyik aktuálisan legfontosabb témára végezzük el az állítást annak érdekében, hogy ez  a legjelentősebb, pozitív változást indítsa el az életedben.

 

Számtalan alkalommal megtapasztaltuk már, hogy érdemes erre hagyatkozni. 

 

        ÉLETTERÜLETEK

Teszteléskor megnézzük azt is, hogy melyik életterülete(i)dre fókuszáljunk (például szerelem, szexualitás, bevételi forrás, életfeladat stb.), így tűpontos lesz az állítás. 

 

        CSALÁDÁLLÍTÁS

Kezdetét veszi maga az állítás. Általában az öcsém képvisel, és én vezetem az állítást. Aki részt vett már ilyenen, az tudja, hogy milyen mágikus módon működik a mező. 

 

Azt is elfogadom, hogy annak, aki még nem tapasztalta meg ezt a folyamatot, ez színtiszta woodoo :)

De kérdezem én: Volt már veled olyan, hogy pl. a 4-es, 6-os villamoson  utaztál, és mire leszálltál, indokolatlanul frusztráltnak/fáradtnak érezted magad, vagy esetleg hányingered lett  hirtelen? Ez azért is előfordulhat, mert átvetted valakinek az érzéseit. 

 

Ugyanez történik állításon is. Az öcsém belép a te képviseletedbe, majd például a nagypapádéba, akitől átvettél nehéz, tragikus érzéseket, amelyek hatással vannak a mindennapjaidra..

 

Mint mindennel, itt is igaz a szabály: Minél többször csinálja az ember, annál könnyebben megy. Ha szeretnél, te is beállhatsz, hogy megérezd, másodpercek alatt át lehet venni mások érzéseit. 

 

        OLDÁS

Miután teljesen tisztává vált, hogy mi áll a probléma hátterében, feloldjuk azt egy speciális módon. 

 

Sejtszinten is tároljuk mindazt, ami valaha velünk (vagy a felmenőinkkel történt), így onnan is ki kell takarítani az adott traumát. Ez már a házi feladatod része lesz. 

Minél sűrűbben csinálod a személyre szabott házi feladatodat, annál hamarabb tapasztalhatod meg az állítás fantasztikus hatását.

 

        IDŐTARTAM

Akkor fejezzük be az állítást, amikor a folyamat végére érünk. Általában 1,5 órát vesz igénybe. 

 

        BARÁTI JAVASLAT

Azt javasoljuk, életed randiját/állásinterjúját ne közvetlen a családállítás utánra szervezd. Mindenkinél máshogy csapódik le a hatása. 

Van, aki állítás után hazamegy, és azonnal elalszik, van aki csak csendre vágyik, van aki napokig melankólikus lesz, másnak pedig hőemelkedése. 

 

Függ a témától, annak súlyától, és attól is, hogy mióta volt veled az adott trauma, generációs minta. Ha ez egy nagyon régi előző élet, akkor az jobban “belénk gravírozta magát”. Ha 7 generáció óta tart ez a minta, akkor az sem fut ki (futhat ki) seperc alatt. 

 

Tudom, hogy mindenki szeretné ezt a részét megspórolni, de a lélek fütyül rá….lelkünk pontosan tudja, hogy mi számára a leggyógyítóbb.

 

        ELÉRHETŐSÉGÜNK

Ha szeretnél időpontot kérni, akkor vagy hívj minket a +36205715205 számon, vagy írj a tudatalatti.jatszoter@gmail.com e-mail címünkre. 

 

Ha nem vesszük fel, akkor állítunk, és vissza fogunk hívni. 

 

Budapesten tudunk találkozni, előre egyeztetett időpontban. 

 

A budai oldalon (kedden és pénteken) az I. kerületben a Batthyány térnél.

A pesti oldalon (hétfőn, szerdán és csütörtökön) a X. kerületben az Örs vezér tere és Kőbánya-Kispest között. 

KIZÁRÓ OKOK

Csak mentálisan egészséges, pszichiátriai kezelés alatt nem álló Ügyfeleket tudunk vállalni.

Kizáró okok: Tudatmódosító szerek által befolyásolt személyek (alkohol, drog, erős nyugtatók), pszichiátriai kezelés alatt álló személyek (akár jelenleg, akár korábban), valamint pánikrohamban, epilepsziában, bipoláris depresszióban szenvedő személyek. 

 

Mindenki a saját felelősségére jöhet családállításra. 

Az állításoknak lehet terápiás hatása, de a módszer nem minősül terápiának.

Hearts

Rólunk mondták

Ilyen hatékony eszközzel eddig még nem találkoztam, pedig régóta foglalkozom önfejlesztéssel.

Ildi és Balázs között lenyűgöző összhang volt és olyan magabiztossággal csinálták végig a folyamatot, ami nekem teljes biztonságérzetet adott.

Olyan ajtók nyíltak ki és olyan részeimre nyílt rálátásom, amikre eddig nem is gondoltam.

Az állítást követő héten gyökeres változás indult el a kapcsolataimban és a munkámban.

Köszönöm a segítségeteket. Igazán maradandó élménnyel mentem haza.

Mindenkinek szeretettel ajánlom, aki közelebb szeretne kerülni önmagához és a boldogsághoz. Nekem sikerült.

                                                                                                                                                             Laci

bottom of page