top of page

MEGSZŰNT A SZEXUÁLIS ÉTVÁGYA?

Több gyerekes, elvált anyuka Ügyfelünk azért jött most el hozzánk, mert teljesen megszűnt a szexuális vágya, holott ezzel soha nem volt gondja. Levert, fáradt, élni sincs kedve, nemhogy jókat hancúrozni.

Néhány hónapja betoppant az életébe az a férfi, aki pontosan úgy bánik vele, és gyermekeivel, ahogyan mindig is vágyott rá, ő azonban inkább állandóan kibúvókat keres az intimitás megélése alól. Ráadásul, valahogy nem is szívesen vállalja fel őt mások előtt….miközben a férfi a tenyerén hordozza. Teljesen kikészül ebben az ördögi körben.


A fent leírtak mögötti okot kerestük meg.



ÖRÖMLÁNY

Az egyéni családállításon a következő derült ki:

Ügyfelünk előző életében örömlány volt, ráadásul az arisztokratáknak fenntartott bordélyház “koronaékszere”, a férfiak abszolút kedvence. Sorban álltak a kuncsaftok. Ahogy egy igazi “profi” csinálja, mindenkivel tartotta a 3 lépést.


Mígnem jött egy kliens, aki megdobogtatta a szívét. Úgy érezte, hogy ez kölcsönös. Együttléteik során többé nem védekezett. Teherbe esett, és boldog volt.


Amikor elmesélte a számra kedves férfinak, hogy tőle terhes, az egy szót sem szólt, csak kisétált a szobából és ezzel együtt az életéből is.

A madame ultimátumot adott: Vagy megtartja a gyereket, de akkor azonnal el kell hagynia a kuplerájt, vagy elveteti és “élvezi” tovább az eddigi életét.


ÖNGYILKOSSÁG

Szerette a férfit is, és mindig is szeretett volna gyermeket. Így azonban nem maradhatott volna a “munkahelyén”, máshoz pedig, úgy gondolta, nem értett.

A szíve szakadt meg attól, hogy a szeretett férfi nem vállalja fel.

Tehetetlen volt, fogalma sem volt, mihez kezdjen. Végül reménytelenségében öngyilkosságba menekült. A magzattal a szíve alatt.


LELKÉBEN ÖSSZEFONÓDOTT

Annyira traumatikus volt ez a helyzet számára, érzelmileg annyira felfokozott állapotban volt, hogy belevésődött a lelkébe: Soha többé nem szabad olyannal kezdeni, akivel érzelmileg is tud kapcsolódni és a szexualitás is örömet jelent.

Azt a téves következtetést vonta le lélek szinten, hogy ha még egyszer összefonódna a szerelem és a szexualitás, akkor újra ilyen tragikus helyzetbe kerülne.

NON PLUS ULTRA

A férfi pedig, aki az előző életében kisétált az ajtón, mert arisztokrata emberként szóba sem jöhetett, hogy felvállaljon egy prostituálttal való kapcsolatot, az Ügyfelünk jelen életében a történet elején ábrázolt férfi...


Ezért van most az, hogy jelen életben Ügyfelünk, a nő nem akarja őt felvállalni. És azért taszítja el a férfit szexuálisan, mert attól retteg, hogy ugyanolyan dráma lesz a vége most is, mint az előző életében volt.

……………………………

Ha te sem érted, hogy mitől múlt el hirtelen a szexuális vágyad, vagy ha te sem érted, hogy miért nem tudsz örülni annak, ha elhalmoznak szeretettel, szerelemmel, akkor szavazz nekünk bizalmat, és gyere el hozzánk egy egyéni családállításra.


Arról, hogy mi hogyan állítunk ketten, ide klikkelve tudsz olvasni.


Ha kérdésed van, akkor hívj minket: +36 20 571 52 05


Szeretettel várunk: Ildi & Balázs- családállítók, testvérek



#szex#szexuális_vágy#újra_ugyanaz_a_férfi#ismétlődő_minták#ismétlődő_életek#trauma_feloldása#trauma_meggyógyítása#megmagyarázhatatlan#előző_élet#előző_életek#egyéni_családállítás#egyéni_családállítás#egyéni_családállítás_két_állítóval#generációs_minta#örökölt_minta#transzgenerációs_minta#


.....................................................................................


A fent leírtak saját családállítói tapasztalatainkból származnak, és azok harmadik fél számára semmilyen formában nem publikálhatóak. Ennek megszegése jogi következményeket von maga után.


Az esettanulmányok közlésekor a történet szempontjából lényegtelen információkat, személyes adatokat, jellemzőket megváltoztattuk, hogy ne legyen senki felismerhető.


Csak olyan esettanulmányt teszünk közzé, amelynek megosztásához hozzájárult az Ügyfél.


bottom of page