top of page

NEM MŰKÖDIK A SZEX

Állítások előtt mindig arra kérjük az ügyfelet, hogy röviden mesélje el, hogy szerinte melyik az a problémája, ami ha megoldódna, akkor kézzel foghatóan változna az élete.


Ügyfelünk elmondta, hogy valahogy nagyon nem működik a szexuális élete. Az évtizedek alatt egy kezén meg tudja számolni, hogy férfiként mikor volt elégedett a teljesítményével.

IRRITÁLJA A FELESÉGE

Elmondta azt is, hogy általában indokolatlanul mérges a feleségére, úgyhogy ott köt bele, ahol csak tud. Elmesélte, hogy úgy érzi, mindenki támadja őt (családban, munkahelyen, a boltban stb.) és ezért folyamatosan védekeznie kell.


KISLÁNYKÉNT KIHÁZASÍTOTTÁK

A családállítás során a következőt láttuk: egy előző életben az Ügyfelünk szüleit arra kényszerítették, hogy 9 éves (!!) lányukat hozzáadják egy 50 éves férfihez az ország másik felén.

Az naponta megerőszakolta, borzasztóan bánt vele. Habár 5 évvel később meghalt a férfi, a kislányt addigra tönkretette lelkileg és fizikailag is. Ott maradt egyedül, család és minden segítség nélkül. Teljesen kiszolgáltatott volt. Soha nem lett párkapcsolata.


ÉS HOGY JÖN EZ MOST IDE 2023-BAN?

Hát úgy, hogy Ügyfelünk lelkében még mindig olyan erősen fut ez az élet, mintha csak az az élete folyna. Hiába férfi most, ugyanúgy áll a szexhez, mint ott akkor kislányként. Ugyanúgy fél mindenkitől, mint akkor egyedül a nagyvilágban.


LELKÜNK

Amikor azt mondjuk, hogy a lélek számára nincs idő, akkor ezt értjük alatta. Mindegy, hogy hány száz évvel ezelőtt történt. Ha traumatikus volt, és nincs feldolgozva, akkor olyan, mintha most történne.


Addig cipeljük a lelkünkben az ilyen előző életeket, amíg fel nem dolgozzuk és ki nem tisztítjuk sejtszinten a lenyomatait. Erre kiváló megoldás a családállítás.


------------------------------------------------------------------

Ha úgy érzed, hogy nálad is probléma van, akkor gyere bátran egyéni családállításra, hogy megtaláljuk az okát!


Arról, hogy mi hogyan állítunk ketten, ide klikkelve tudsz olvasni. Ha kérdésed van, akkor hívj minket: +36 20 571 52 05


Szeretettel várunk:

Ildi & Balázs- családállítók, testvérek


#sex#szex#szexualitás#nem_működik_a_szex#merevedési_probléma#előző_életek#egyéni_családállítás#privát_családállítás#privát_családállítás_két_állítóval#generációs_minta#örökölt_minta#transzgenerációs_minta#megörökölt_sors#áthallások

…………………………..

Az esettanulmányok saját családállításainkból származnak, és azok harmadik fél számára semmilyen formában nem publikálhatóak. Ennek megszegése jogi következményeket von maga után.


Az esettanulmányok közlésekor a történet szempontjából lényegtelen információkat, személyes adatokat, jellemzőket megváltoztattuk, hogy ne legyen senki felismerhető.

Csak olyan esettanulmányt teszünk közzé, amelynek megosztásához hozzájárult az Ügyfél.


bottom of page